Neil Gaiman: Coraline
Fülszöveg: "Coraline családjának új lakásában
huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és
csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal,
amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy
másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más? Eleinte a másik
lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható
angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei
mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt
Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy
velük maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és
többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más
gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell
vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket,
a szüleit és saját, normális életét"
Először is csupa jó dolgot olvastam erről a könyvről és nem is csalódtam. Együltömben végeztem vele. Olvastatta magát, izgultam kicsit, jó volt. Szerencsére nem veszett el az ijesztgetés részleteiben, mert azt már nem szeretem.
Az is közrejátszott, hogy végre be akartam fejezni egy könyvet, mert van 8 másik amibe belekezdtem, de egyiknek se jutok a végére, sőt még eggyel szemezgetek, hogy belekezdek. Itt a lista is és egyszer majd lesz belőlük poszt is, ha minden jól megy:
Ulickaja: Szonyecska, Joanne Harris: Partvidékiek, Valerie Tasso: A szex antikézikönyve, Karinthy Frigyes: Egy nőt szeretni, Neil Gaiman: Csillagpor, Szabó: Gyorsolvasás - Hatékony olvasás, Hawkins: Az idő rövid története, Kertséz Imre: A nyomkereső és a 9. lehet Ayaan Hirsi Ali: A hitetlen
Olvastam: 2009. március